Megmutattam a blogbejegyzést az egyik álomgyárosnak és attól a pofától, amit először vágott, nekem is kedvem lett volna vágni egyet. Mármint őt pofán. Elmagyaráztam neki, hogy mostantól közösségi létben élünk és ehhez szükséges, hogy a majdani Nagy Webes Valami felhasználóihoz közel kerüljünk. Azt is elmondtam, hogy manapság ennek az egyik legnagyszerűbb módja, hogy indítunk egy blogot, ahol mindent el lehet mondani, amit csak akarunk - ez ugye hetente változó - és még ötleteket is fogunk kapni a fejlődés megindulásához.

Erre annyit mond, hogy: Jójó, de kinek lesz erre ideje? Meg én egyáltalán nem hiszek ezekben a... - itt elakadt, mert valami mocskos és különösen ideillő kifejezést keresett, végül beérte annyival, hogy: faszságokban. Aztán folytatta azzal, hogy: Egyáltalán mit fogunk írni? Használati utasítást?

Ekkorra már kezdtem én is bedühödni és fejéhez vágtam azt, hogy mi a francnak olvas webes marketingről szóló könyveket, ha még ennyit sem tud átlátni.

Ez szíven ütötte, közben mormogott valami olyat: - Hát, lehet, hogy jó lesz még valamire.

Miután így fellelkesültünk, folytattuk tovább a Nagy Webes Valami tervezését. Én rágyújtottam, ő kiment a szobából egy kávét meginni. A nagy egyetértés és összeborulás után, annyiban állapodtunk meg, hogy én írhatok akármit, ő legfeljebb a helyesírást ellenőrzi.